Manausból Sao Paulóba menet egy rövid kitérőt tettem Foz do Iguacu-ba, hogy megbámuljam az Iguazu vízesést. Ez a vízesés a brazil-argentín határt képező Iguazu folyón fekszik, ezért mindkét oldalról elérhető. Mivel a vízesések 80%-a az argentin oldalra esik, szerintük ők a menőbbek, de a brazilok meg erre azt mondják, hogy pont ezért jobban látszik az ő oldalukról… ebben a kérdésben, mely amúgy a nemzetek közötti, focin alapuló ellentétre is visszavezethető, én nem kívántam állást foglalni, úgyhogy megnéztem mindkét felét. A brazil oldalon szálltam meg, ezért egy napra átbuszoztam Argentinába, ami olyan igazi dél-amerikai élmény lett… visszafelé ugyanis leparancsolták mindenkit a buszról az argentin határon, kaptunk kilépő pecsétet az útlevélbe, meg is várt az argentin busz (5 perc volt az egész). Aztán megállt a busz a brazil határon is, ott csak a gringókat zavarták le a buszról, hogy kapjunk belépő pecsétet is. Három perc lett volna, ha el nem küld a határőr, hogy nem kaptunk kilépőt se, nem kell belépő se, de a busz addigra elhúzott, hogy majd szálljunk fel a következőre. 40 perc után se jött a következő, szóval inkább befizettem mégegyszer a buszjegyet, de már a brazil cégnek. Árhhhöö.
A két park borzasztó volt, tele emberrel, az argentin oldaon negatív sebességi csúcsokat döntögető, de ki nem kerülhető kisvasúttal, rengeteg sorbanállással. A látvány azonban megérte ezt is, bár le kellett gyűrnöm magamban az inkább-hazamegyek-és-guglizok-nektek-képeket érzést.
Szokás szerint kezdjük az állatokkal:
Ormányos medvék – ugyan mindenhol ki van táblázva, hogy ne etesd őket mert megdöglenek és/vagy megharapnak, mindenki tömte őket
Amerikai kékvarjú – ez az arckifejezés mindent visz, szerintem pont azt kérdezi ő is magában, hogy mit csinál itt ez a sok kétlábú
Kajmán – itt is körültekintően érdemes pancsolni a vízben
A legtöbbet azonban ebből a színes bundásból látni
A látvány végül mindenért kárpótolt, jöjjön a végére néhány fotó az igazi attrakcióról is:
