Az állat! – talán így lehetne röviden felvezetni azt a hetet, amit a Galápagoson töltöttem. Szépen illeszkedik arra a vonalra, amit eddig bejártam a világban, a Természet kicsapongásait követve; és hát itt aztán végképp elgurult a gyógyszere. Pármillió éves, máig aktív, vulkanikus eredetű szigetek, a kontinenstől távol, ahol az evolúció kísérletezőset játszik.

Strandnak jó lesz, maradhat

Fókasüttető

Idill

Még idillebb

Bálnacsontváz

Nincsenek ragadozók melyek háborgatták volna a szigetek lakóit, ezért azok egykedvűen tűrik, hogy a képükbe tolják a kevésbé felelős turisták a kamerát. Persze amikor az ember felbukkant párszáz évvel ezelőtt, a kihalásig, illetve annak szélére sodorták a szigetek nevét adó, őshonos óriásteknősök különböző alfajait.

Őshonos óriásteknős dagonyázik

A szigeteken csak kevés, nehezen elérhető helyen van édesvíz, ezért az erre hajózó kalózok, az őket üldöző kalózvadászok és a gyarmatosítással bajlódó egyéb hajók a teknősökkel töltötték fel készleteiket. Összefogdosták az akár 400kg tömeget is elérő állatokat, bedobták a hajók aljába, és adott volt a levesbevaló a legénységnek jó időre; sajnos arra is rájöttek, hogy egy-egy teknőst lemészárolva kb. 15 liter tökéletesen tiszta vízhez is hozzájutnak. Tulajdonképpen önkiszolgáló teknős-teszkó volt, a modern levesporok ingyenes, korai, barbár változata, csak a kondért kellett hozni.

Láttad az E.T.-t? Nem?

Jelenleg kutatási és szaporító központokban folyik a teknős-populációk rehabilitációja, ahol próbálják újra egészséges szintre hozni az egyedszámot a vizsgálatok mellett.

A valóságban sokkal lassabban mozognak, mint a Super Marioban

A hatvanas évek végén kapott az emberiséghez észbe, és az Ecuadorhoz tartozó szigetcsoport mostanra az egyik legszigorúbb kontroll alatt lévő természeti park, amelynek szigeteit állami engedéllyel rendelkező, korlátozott számú hajóval lehet körbejárni. A külsőbb szigeteken nem lehet megszállni, ezért ezek eléréséhez mindenképpen hajó kell; ezeknek az útvonala is szabályozott, a látogatók számára a választási lehetőséget a hajók felszereltsége jelenti. Miután beleástam magam a lehetőségek feltérképezésébe, feltaláltam a közgazdasági spanyolviaszt – olcsó hajó, olcsó túravezető, drága hajó, drága túravezető. Mivel nem szerettem volna kockáztatni, lőttem egy alsó-középkategóriás hajót, ami már kiegyensúlyozottan jó értékeléseket kapott a túravezetők minőségére vonatkozóan. Nem titok, hogy eddig utazásaim magasan legtöbb pénzt felemésztő hete volt ez a hat éjszaka; még úgy is, hogy ebből csak hármat töltöttem hajón, a másik hármat a központi szigeteken. Amikor megérkeztem a hajóra, a fedélzetre lépve majdnem átestem egy jakuzzin, miközben egy fehérkesztyűs pincér pezsgőt töltött nekem; egyre szélesedő vigyorral néztem, ahogy a legénység kerekedő szemmel pakolja fel sokat látott hátizsákomat a Samsonite gurulós bőröndök közé.

A Coral Uno a távolban

Egy rázósabb partraszállás

Ekkor már tisztában voltam azzal, hogy túllőttem az „alsó-középkategóriát”, de azért az meglepett, hogy útitársaim tíz amerikai nyugdíjas, három fiatalabb amerikai orvos, és két szingapúri orvos voltak. Bemutatkozásom tökéletesen sikerült, mert az egyik idősebb úr, amikor megtudta, hogy honnan jövök, sokatmondó, megvető félmosollyal kérdezte, hogy „ahh, ott mostanában sok a gond, ugye?”. Visszakérdeztem, hogy vajon a politikára gondol-e, erre bólintott. Valami olyasmit sikerült válaszolnom, hogy gondok mindenhol vannak, például az ő országából mostanában hozzám csak a Donald Trumppal kapcsolatos  böszmeségek jutnak el a vliágsajtón keresztül, és ha csak ezalapján tájékozódnék, én is vághatnék lesajnáló fejet. Többet nem beszélgettünk.

Úgy volt, hogy valakivel osztoznom kell, de nem volt tele az egyébként kicsi, 36 fős hajó, ezért saját kabinom lett. A kajára és az egyéb szolgáltatásokra természetesen semmi panasz nem lehetett, az egyetlen kényelmetlenség az út végén „kötelező” borravaló-osztás szertartása volt, de hát ha Rómába mész, viselkedj rómaiul.

A napok úgy teltek, hogy éjjel hajóztunk egyik szigetről a másikra, napközben pedig a szigeteken sétáltunk, illetve snorkeleztünk. Én a Floreana és az Espanola szigeteken jártam a hajóval, a központinak számító, és hostelekkel is felszerelt Santa Cruz és Isabela szigeteken túl, ahol a másik három éjszakát töltöttem. A képek innentől ömlesztve érkeznek, ezúttal jobbra és balra lapozhatóan (beleklikkelve láthatóak a megjegyzéseim is):

Galapagos már a szigetek és a partok látványával is hoz mindent, amit egy Turista csak kívánhat; ha erre még rápakoljuk a természettudományi fontosságát és az egyedi állatvilágot, amelynek viselkedése kerítések nélküli állatkertté varázsolja a szigeteken való bolyongást, nem csoda, hogy eddigi utazásaim egyik ékköve lett az itt eltöltött idő.