A Sydney Operaházat főként szakmai érdeklődés miatt vettem fel a listámra. Csodálatos példája annak, hogy egy projekt sikere vagy sikertelensége milyen rétegekben jelenik meg, és hogy milyen kihívások várnak, ha észbontóan kreatív személyeket kell összehozni mérnökökkel, politikusokkal és elhibázott idő- és pénzbeli korlátokkal.
Akárhonnan nézzük, fantasztikus épület
Miután megszületett a politikai döntés, hogy Sydney-nek új hangverseny-komplexumra van szüksége, mely méltó ikonja lehet városnak és országnak egyaránt, egy nemzetközi tervezési pályázatot írtak ki. Legendák övezte módon (állítólag a szemetesből húzták vissza a versenybe a végső győztes tervet) nyert Jørn Utzon munkája, aki addig teljesen ismeretlen tervező volt. Politikai nyomásra hamarosan az építkezés is elkezdődött, azt a nem elhanyagolható tényt figyelmen kívül hagyva, hogy nemcsak a terv nem végleges, de a mérnöki csapatnak egyelőre elképzelése sincs arról, hogy hogyan is lehetne megépíteni azokat a csodás vitorlákat véges számú elemből. Az akkori számítási metódusok ennek megfejtesére alkalmatlanok voltak, és többek között ezért lett ez az első építészeti projekt, melyhez számítógépet is használtak. De így is rengeteg idő telt el, mire a végleges tervek és a szükséges technológia birtokában politikusi szemmel is látható eredményt tudtak felmutatni, azonban ehhez például a tartószerkezetet teljesen át kellett alakítani (értsd: megrajzol, felépít, ránéz, megmér, rájön hogy szar, ledózerol, újrarajzol, újraépít), ami több szinten vérben forgó szemeket okozott – valakinél a politikai hatalmának gyengülésének okozóját látva, másoknál pedig a megfeszített, az emberiség szintjén áttörő eredményeket kívánó munka miatti kialvatlanság miatt. Utzon-t végül ellehetetlenítették és ott is hagyta az egész gőzölgő kupacot, pedig eddigre a fő fejfájást okozó külső struktúra elkészült. Ezzel együtt a belsőépítészeti terveit úgy dobták a szemetesbe, hogy onnan már senki se tudja visszahozni. Elegánsnak semmiképpen sem nevezhető húzással a megnyitó ünnepségen, amelyen II. Erzsébet vágta át a kenguru-színű szalagot, Utzon neve el sem hangzott. Még szerencse hogy maradt pénz a hírességek utaztatására, mert eddigre a projekt a tervezett 7 millió dollár helyett (cseppet túllépve a keretet) 102 millió ausztrál dollárt égetett el. Ráadásul párszor ki kellett tolni a buli dátumát, mert az eredetileg tervezett 4 év helyett 14 év alatt készült el az épület.
Lélegzetelállító geometria…
Ha pusztán az idő- és pénzbeli korlátok betartása szempontjából tekintjük, talán nem túlzás teljes kudarcnak nevezni a projektet. Ez bizonyára rányomta a bélyegét a résztvevők közötti kapcsolatokra; eddigre jó eséllyel mindenki utált mindenkit, ráadásul többnyire jogosan. A legszomorúbb része azonban mégis Utzon száműzése volt – erre adott válaszként ő soha többé nem tette vissza a lábát a kontinensre, ezért nem is láthatta mesterművét teljes pompájában. Nagyjából 25 évnek kellett eltelni, hogy rehabilitálják, megadják a neki járó elismerést, és hogy végre az épület egy része az ő belsőépítészeti tervei alapján alakuljon át. Mi kellett ehhez? Az, hogy ezalatt kiderüljön a valódi hatása – gyakran a II. Világháború óta elkészült legfontosabb épületnek nevezik, az építésénél kifejlesztett technológiákat ma is használják. Több is lett annál, amit az eredeti célkitűzés várt tőle – nem csak a Sydney kikötőjének ikonja, hanem az országé és a kontinensé is egyben. Arról nem is beszélve, hogy manapság nagyjából 775 millió dollár bevételt generál évente (1), szóval mondhatjuk ugyan, hogy pár szempontból csúfos kudarc, a legfontosabból azonban végtelenül sikeres lett.
Nehéz róla rossz képet készíteni
Hihetetlen érzés az épületet teljes valójában látni, és nem csak azért, hogy lásson az ember a saját becsléseinél is pocsékabbat. Az Operaház valóban egy ikon; tökéletes példája annak, hogy milyen egetrengető eredményekre vagyunk képesek, ha különböző szakmák jeles képviselői együtt tudnak dolgozni – de emellett annak is etalonja, hogy még a történelmi eredmények körül is mételyezi ezeket a hatalmi vágy, az irigység és egymás meg nem értése.
A kikötő, a város és az ország ikonja
