Az első ázsiai utam után pár év kihagyás következett, mely alatt folyamatosan vágytam vissza a kontinensre. Ráadásul a japán videojátékok rajongójaként egy út Tokióba maga volt a megtestesült álom; még a Tokyo Game Show-ra, a legnagyobb japán videojáték-kiállításra is jegyem volt, s ez végtelen várakozással töltött el. Vettem hát egy Tokióról szóló útikönyvet, nehogy a helyieknek kétsége maradjon afelől, hogy turista vagyok (na nem mintha ehhez könyv kellene a kézbe, ott az állandó borostámmal és a zöld szemekkel ez a felkelő Napnál is világosabb, de mindegy). Az út üzleti része miatt szükségem volt egy tolmácsra, s Torut sodorta felém a jószerencse. Toru remek srácnak tűnt az előzetes email-váltásaink alapján, ráadásul felajánlotta, hogy az egyetlen, városnézésre szánt napomon szívesen lesz az idegenvezetőm. Ennek roppant mód örültem, mert Tokió méretéből kiindulva sejtettem, hogy a turistáskodás nem lesz egy fáklyás menet. Persze ekkor még nem sejtettem, hogy fáklyák ide vagy oda, Toru mellett mindenképpen lángolni fogok…

P1060519kToruval pár nappal később

A hotel recepcióján találkoztunk, egyből a megérkezésem délutánján. Miután letudtuk az üzleti részt, előhúztam az útikönyvemet, hogy végigbeszéljük azt is, hogy mit szeretnék másnap, a városnéző napomon végigjárni. Mivel egy nap elég kevés a világ legnagyobb metropoliszához, a főbb nevezetességek érdekeltek, szóval a könyv ezen részét csaptam fel. Az első lap a szumóról szólt, amit inkább átugrottam. A második „Harajaku lányai” címen olyan fiatalokról írt, akik videojáték- és rajzfilmszereplőknek öltözve igyekeznek jelezni a modern japán társadalomnak, hogy az mennyire nem nyújt számukra lelkesítő perspektívát. Úgy voltam vele, hogy ez tényleg elég különleges, ráadásul passzol is hét témájához, szóval jeleztem Torunak hogy ezt esetleg megnézhetnénk. Majd továbblapoztam, csillogó szemekkel idézve a halpiac, az ősi templomok, és Akihabara leírását. Toru látszólag eléggé leragadt a beöltözött lányoknál, mintha azt gyanítaná, hogy engem igazából a jelmezes tinilányok érdekelnek, csak a kulturális hátterem nem engedi hogy ezt nyíltan felvállaljam. (Vajon mit gondolhatott rólam ezen a ponton, hogy még egy olyan útikönyvet is találtam, ahol ez teljesen legitim módon toplistás a tokiói látnivalók között??). Persze félreolvasott a sorok között, mert ugyan a Cobra Mission (*) valóban meghatározó élménye volt a szexuális felvilágosodásomnak, azonban ezen a ponton nem ez húzott Japánba. Mindenesetre a próbálkozásaim, hogy továbbvigyem a beszélgetést arról a témáról kudarcba fulladtak. Hogy mennyire mélyen, az ezen a ponton még nem volt egészen világos.

Toru mindenesetre több ízben a távolba révedve ugyan, de megígérte, hogy utánanéz pár dolognak az éjszaka során. Megegyeztünk, hogy másnap korán reggel találkozunk, ha már csak egy napom van (és amúgyis felkelek hajnali háromkor a jetlag és a földrengések miatt…) akkor ne vesztegessük az időt.

Másnap reggel egy sushi-bárban indítottunk, ahol életem (addigi…) legjobb nyers tengeri állatait fogyasztottam el, egészen ritkán ejtve bele a darabokat a szója-szószba. Közben Toru felfedte tervét, hogy az útikönyv idevágó cikkén néhány szintet ugratva elvisz engem egy cosplay-fesztiválra, ahol aztán nyugodtan kiélhetem a vágyaimat, bármik is legyenek azok. Úgy voltam vele, hogy miért is ne… bár kicsit aggódtam, hogy mennyire fog autentikusnak hatni a „kelet-európai turista” kosztümöm a sok Naruto és Ryu között.

Innentől a nap irányítása kicsúszott a kezeim közül, de inkább nézzünk néhány fotót:

P1060403kToru: “Nyugodtan menj oda hozzá, megkérdeztem tőle, és azt mondta, oké…”

P1060404kTurista: „Toru, azt vágod hogy valami nagyon éles van a kezükben és haramiáknak tűnnek, ugye?”

P1060405kTurista: „Az első néhányat élveztem, de így a tizedik környékén kezdi elveszíteni a varázsát…”

P1060406kTurista: „Toru, ígérd meg, hogy ez az utolsó, és lassan elindulunk felfedezni a várost!”

Miután így eltelt a délelőtt nagyobb része, kezdtem magam kényelmetlenül érezni, két dolog miatt is:

1) még mindig nincs olyan fotóm amit szívesen posztolnék a család és a barátok részére, holott mindenkit teljesen rápörgettem az egyetlen tokiói napomra, illetve

2) semmit sem láttam még Tokióból. Na jó, de, lányokat.

Nagy nehezen rávettem Torut, hogy induljunk, és legalább Akihabarát nézzük meg. A (lássuk be, túl későn dekódolt) lángocskák a tekintetében teljesen összezavartak.

Bár én bámészkodtam volna, Toru ütemes léptekkel vitt egy irányba. Amikor észrevettem, hogy egy templom mellett rohanunk el, könyörgőre fogtam, és sikerült is a facebook-kompatibilis fotóim számát 0-ról 1-re növelni.

P1060398kMicsoda Turista egy turistás helyen. Egy egész másodpercre.

A következő sarkon megnyugodtam, hogy a nap végre a megfelelő mederbe terelődött, mert láttam, hogy beérünk Akihabara sűrűjébe; ez az „Electric Town”, mely a világ legfontosabb kütyű-lelőhelyének számított, mielőtt az online boltok értelmetlenné tették az egészet. De mielőtt kettőt pislantottam volna, egy intimen szűk liftben találtam magam Toruval és egy hiányos öltözetű szolgálólánnyal, miközben ők ketten éppen valami üzletet kötöttek…

P1060393kRemélem az ötödik emeletre megyünk…

Folytatása itt található